Bármennyire is megdöbbentő, ennek éppen az ellenkezője igaz: a klasszikus értelemben vett vagyonkezelés ugyanis már évszázadokkal a kereskedelmi bankok megjelenése előtt virágzó iparággá fejlődött. Sőt, egyes uralkodók és dinasztiák finanszírozásán keresztül történelmi jelentősége volt a mai, modern európai kultúra megteremtésében.
A private banking előfutárának tekinthető klasszikus vagyonkezelés Firenzében jelent meg a 13. században.
A korai, szabályozatlan piacok (napjainkban: OTC piac) veszélyeit jól szemlélteti a “Százéves háborút” elvesztett III. Eduárd király által okozott pénzügyi bonyodalom, ami Firenze három legnagyobb bankárdinasztiájának örökségét (Bardi, Peruzzi, Acciaiuoli) tette a földdel egyenlővé, miután a király megtagadta pénzügyi kötelezettségeinek teljesítését a hitelezők felé.
A középkor végétől egészen az ipari forradalom megjelenéséig szinte semmit sem változott a magánbankok működési elve, a változó tendencia inkább abban volt megfigyelhető, hogy a mediterrán régiókból folyamatosan helyeződött át a hangsúly az angolszász országok bankjaiba. (Anglia, Amerika)
A szabályozatlan magánbanki rendszerek viszont éppúgy instabiak maradtak mint korábban, így számos extrém rizikófaktorral kellett számolniuk a vagyonkezelő társaságok képviselőinek és befektetőknek is. Vallási nézeteltérések, pénzügyi érdekellentétek, véres örökösödési viták és politikai leszámolások, valamint kétes kimenetelű háborúk és hadjáratok jellemezték ezt az időszakot.
Az ipari forradalom hatására teljesen átalakult és elkezdett standardizálódni a pénz- és tőkepiac. A fejlődés fő hajtóerejét a XIX. század közepére kibontakozó vasútépítési láz finanszírozása jelentette, ami a gyakorlatban vállalati kötvények kibocsátásán keresztül valósult meg.
Mindez óriási hatással volt az értékpapírpiacok fejlődésére is, aminek köszönhetően robbanásszerűen nyíltak Európa-szerte és a tengerentúlon is a tőzsdék. A XIX. század közepére és végére már a tőzsdei ügyletekre vonatkozó írásos szabályozások is megjelentek.
Erre az időszakra tehető az a folyamat is, amikor klasszikus vagyonkezelésből kialakult a gazdagok számára fenntartott private banking szolgáltatás, az átlagemberek megtakarítási kedve miatt pedig létrejöttek az első kereskedelmi banki termékek. (betéti- és megtakarítási számlák)
Jóllehet az Alpok országaiban már a XVI. században is megtalálhatók voltak azok a magánbankok, amik kifejezetten a tehetős ügyfelek vagyonkezelését tűzték zászlajukra, Svájc és Liechtenstein pénzügyi felemelkedése mégis az I. Világháború okozta káosz kapcsán jött létre, hiszen - függetlenségüknek köszönhetően - mindkét alpesi ország biztos menedéket volt képes nyújtani a magánvagyonoknak.
Az 1919-ben megalakult Swiss Bankers Association-nak (SBA) köszönhetően - ami 159 bank 316 tagját egyesítette az alpesi országban - Svájc végleg a private banking és a vagyonkezelés fellegvárává vált. Mivel az ország a II. Világháború alatt is képes volt megőrizni korábbi függetlenségét, így 1961-re a SBA már 322 bankot és 1087 tagot tartott számon. Napjainkban pedig több, mint 350 bank és közel 18.000 tag alkotja, a 2001 óta SwissBanking néven működő szakmai szervezetet.
Az alpesi vagyonkezelés azonban az elmúlt évtizedben számos éles bírálatot kapott a világ legbefolyásosabb politikai és gazdasági vezetőitől. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államok magasrangú vezetőitől, akik a felhalmozott vagyontömegek átláthatóságának megteremtését követelték több ízben is az országtól.
A globalizáció és a digitalizáció térnyerése előreláthatólag ismét fenekestül felforgathatja majd a vagyonkezelők és privát bankárok életét, akiknek a jövőben soha nem látott kihívásokkal kell majd szembenézniük. (Fintech, kriptovaluta, big data, stb.)
A Private Banking jövőbeli kihívásai tehát rengeteg lehetőséget és kockázatot rejtenek magukban.